Teljesen belevagyok habarodva egy tőlem tíz évvel idősebb tanárba. Én 19 vagyok. Ő erről nem tud. Sejteni sejtheti, de biztosra még nem tudja. A legszomorúbb része a történetnek, hogy fogalmam sincs, van-e barátnője. Bár őszintén szólva, nem is érdekel. Nyilván feltűnt már neki, hogy minden kis szar miatt őt találom meg, de nem tudom, mennyire gondol bele ezekbe a dolgokba. Lehet, hogy tökre átlagosnak gondolja. Szinte minden óra után beszélek vele valamiről. 
Oh, és egyébként hozzátartozik a dologhoz az is, hogy első látásra elkezdtem vonzódni hozzá, pedig külsőre egyáltalán nem az ideálom. És mielőtt megszólalt volna, éreztem, hogy kell. A folyosón jött velem szeptember 8-án, akkor még nem tudtam, hogy tanár, azt meg főleg, hogy tanítani is fog. Diáknak hittem. Aztán két órával később bejött az ajtón. Mikor bemutatkozott, mesélt magáról, a terveiről, még jobban elkezdett érdekelni. 

Szóval van Ő. És vagyok én. Én, aki elhatározta, hogy elkezd egyértelműbb jeleket sugározni felé. A következő dolgozatra amit írunk, és ami nekem biztos nem lesz ötös (tudja rólam, hogy elég maximalista vagyok), ráírom, hogy "...de nagyon szeretem a tanár urat! " Ettől "egyértelműbb" jelet egyelőre még félek adni. Csak egy kis üzenet, amit úgy értelmez, ahogy szeretne. Gondolom, senkinek nem ismeretlen az, amikor a dolgozatra páran írnak egy kis dicsőítő szöveget az adott tanárnak (nagyon jó ma a tanárnő haja, etc.), a jobb jegy reményében. Így nem tűnik olyan direktnek. Szóval akár értheti így is, meg épp veheti komolyan is. Nem olyannak ismertem meg, aki kiakadna ezen. Meg úgy vettem észre, hogy azért nem egy átlagos diák vagyok a szemében. 

Jövőre pedig már nem tanít itt, tehát ezt az etikátlanság dolgot is kizárhatjuk lassan. 

Talán ha lesz elég időm- és kedvem, az egész történetünket kiírom, minden aprósággal, amit soha nem felejtek el, szeptember 8-tól kezdve. De az rengeteg idő, rengeteg emlék.